Felvettek? Gratulálunk! Találd meg velünk csoporttársaidat!

GY.I.K.

Mi az a Csoporttárskereső?

A Csoporttárskereső az egyetlen olyan alkalmalazás, amely a felsőoktatásban felvételt nyert hallgatók számára segít megtalálni leendő csoporttársait. Egy egységes, átlátható, csak a hallgatókra koncentráló online közösségi felület, amely megkönnyíti a mihamarabbi kommunikációt, az egyetemmel kapcsolatos infomrációk áramlását, továbbá az ismerkedést azok között, akik együtt kezdik szeptembertől a tanévet.

Mi a Csoporttárskereső célja?

Minden gólya, minden hallgató egy helyen :). Felületünk, a Csoporttárskereső egy csak a felsőoktatással kapcsolatos online terep, ami kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy a gólyák, majd később teljes jogú hallgatók a legegyszerűbben és leggyorsabban tudjanak ismerkedeni, információkat cserélni. Legfőbb célunk tehát nem önmagában a csoporttársak egymásra találásának segítése, hanem az egymás közötti kapcsolattartás és kommunikáció egyszerűbbé, átláthatóbbá tétele, valamint egészen új eszközök nyújtása is. Ugyanakkor nem célunk felváltani a Facebook vagy bármilyen más közösségi oldalt, sőt, azzal együtműködve, annak eszközeit használva működünk. Amiben mi többek vagyunk, az az, hogya mi felületünk speciális, csak a felsőoktatási hallgatóknak lett kialakítva. Úgy tartjuk túl sok minden zajlik már a Facebook felületén, ismerősök ezrei az élet minden területéről zúdítanak infomrációt az üzenőfalakra, és ettől már-már átláthatalan, kaotikus, de főleg nem tanulmányi segédeszköz. Az Csoporttárskerső viszont az;)

Tényleg látom majd a csoporttársaimat?

Igen. A regisztráció befejeztével a Csoporttársak menüpontra kattintva látod azokat, akik előtted már regisztráltak és ugyanazon tanulmányi adatokat (intézmény, szak) adták meg mint te. Természetesen ahogy telik az idő egyre többen lesztek, ezért érdemes mindig visszatérni, illetve hogy ne maradj le semmiről.

Hogyan lehet regisztrálni? Milyen személyes adatokat kér tőlem az alkalmazás?

Regisztrálni a http://csoporttars.hu/ oldalon lehet július 26-án este nyolc órától, a felvételi ponthatárok kihirdetése után. Az első regisztráció alkalmával az adatokat a facebookban megadott publikus adataiddal szinkronizálja a Csoporttárskereső (név, profilkép). Ezekre az információkra azért van szükség, mert így látják a csoporttársaid, hogy te ki vagy, továbbá ugyanezeket fogod te is látni másokról. Ezt természetesen külön engedélyezned kell, amelynek során ellenőrizheted, hogy pontosan kér le az alkalmazás a Facebook adatlapodról. Fontos! A Csoporttársekeresőben létrehozott profilod nem irányítható át a Facebook profilodra (attól, hogy lát valaki a Csoporttárskeresőben, nem éri el a facebook-profilodat, és te sem másokét). Ezek után tudod megadni az intézmény-kar-szak adatokat, amely alapján oszt be a program az annak megfelelő csoportba. Rákérdezünk továbbá olyan információkra, mint lakhely (csak város, vagy település név) és nyelvtudás, amelyet azért érdemes megadni, mert a csoporttárskereső használata során szeretnénk irányított álláshirdetéseket is közzé tenni, amelyeket akár már az egyetemi évek allatt elvállalhatsz.

Mire jó az Üzenőfal?

Az Üzenőfalon olyan tartalmakat oszthatsz meg, amelyet csoporttársaid és a hozzád közel álló emberek látnak majd. Ugyanitt el is olvashatod azt, hogy mit osztottak meg csoporttársaid, iskolatársaid, illetve számodra potenciálisan érdekes hallgatók (utóbbira jó példa az, aki ugyanazt tanulja majd mint Te, csak egy másik egyetemen/főiskolán). Az Üzenőfalon történő bejegyzésekkel ismerősnek jelölés nélkül elérheted a kívánt célcsoportot, külön beállíthatod kik láthatják az üzeneted, továbbá ugyanezen szűrők alapján meg is tekintheted mások posztjait. Tanácsoljuk, hogy az első regisztráció alkalmával egy köszöntő üzenet formájában üdvözöljétek egymást az Üzenőfal felületén, ezáltal azonnal megtapsztaljátok működését, továbbá amúgy is illik köszönni. :)

Tudok-e privát üzenetet küldeni más felhasználóknak?

Természetesen. Több módon is.

Profil oldalról: akár a Csoporttársak, akár az Üzenőfal menüpontban egy-egy hallgatóra kattintva láthatóvá válik a felhasználó profilja. A felugró ablak jobb szélén taláható „Üzenek neki” gombra kattintva megjelenik egy üzenetküldő ablak, amely mező kitöltésével direkt üzeneteket fogalmazhatsz meg.

Üzenetküldő ablakkal: a menüsor jobb szélén található két ikon küzül az egyik az üzenetküldés, a másik az értesítések. Az üzenetre kattintva bejön az üzeneteket tartalmazó oldal, ahol a jobb felső sarokban található „Új üzenet” gombra kattintva további direkt üzeneteket foglamazhatsz meg. Jelen esetben a címzett/címzettek nevét neked kell megadnod.

Mire jó az “Ajánlom” menüpont?

Amennyiben tetszik az alkalmazás, hasznosnak találod, az Ajánlom menüponton belül másokat is meghívhatsz a Csoporttárskereső használatára. Több, mint valószínű, hogy a volt osztálytársaid is ugyanúgy érdeklődni fognak a csoporttársai iránt akár csak te. Továbbá, ahhoz mihamarabb minél többen egymásra találjatok, szükség is van rátok, mint egyfajta hallgatói összefogásra. Az alábbi eszközök segítségével, akár egy kattintással értesítheted ismerőseidet facebookon:

Megosztom az üzenőfalamon: Erre a szövegre/képre kattintva megoszthatod facebookos üzenőfaladon a Csoporttárskeresőt, így minden ismerősöd láthatja majd, hogy használtad. Külön érdekes lehet, ha pár szóban összefoglalod neked miért tetszett, vagy hogy kiknek ajánlod.

Elküldöm üzenetben: Erre a linkre kattintva facebook üzenet formájában küldheted el ismerőseidnek a Csoporttárskereső linkjét. Címzettként hozzáadhatod az ismerőseidet, továbbá szöveges üznetet is fogalmazhatsz mellé, amelyben érdmes megemlíteni mit is jelent számodra a Csoporttárskereső, illetve hogy milyen alkalmazásról is van szó.